2011. december 31., szombat

2011-es összegzés





nos mint most elég sokan én is összefoglalom a 2011-es
évünket, ezzel megírva az év utolsó bejegyzését


van miről, hisz 2011-ben több mint 2x annyi bejegyzést írtam, mint 2010-ben ;)


kezdeném az elejéről:
(ajánlom a lila jelzésű linkeléseket akik részletesebben szeretnék elolvasni, az adott részt)

februárban részt vettünk az UniverZoo-n megrendezésre kerülő Farsank kupán, ami az első A1-es
versenyünk volt
itt végre személyesen is megismerkedtünk Judittal és Buksival
valamint a gyulai agilitysek egy részével is ;)



február 15-én Tappancs és Linda névnapja volt





sokat sétáltunk (főleg Helláékkal)
igaz a hetényi parasztok idén mégjobban kitettek magukért és átlépték a határokat, ezért
az év második felére a séták is megfogyatkoztak :S






idén végre beújítottunk egy új, NAAAAGY ketreccel is, amiben kényelmesen elférnek a kuttyok
jelentősen megkönnyítette az életünket
(bár a cipeléséről még mindig szívesen lemondok :P :/ )




valamint idén is sokat firkáltam



a képeket tekintve is jó évet zártunk magunk mögött
főleg a tábornak és annak köszönhetően h az egyik ismerősünk eljött és nagyon
profi képeket csinált róluk *-*



remélem jövőre még több képet kapunk majd
hisz a mániám és nagyon örülök a jól készült képeknek róluk ;) :)



eljutottam egyszer Orsihoz és Ingridhez is Soltvadkertre Lindával
ahol az mellett h Linda elsőnek ismerkedett a vízzel egy nagyon jó napot tudhattunk magunk mögött *-*

(sajnálom h nem tudtuk többször megismételni :(
persze Orsi ti is eljöhettek ám ;D :P )

az első hivatalos A1-es, vmint 1. 2 napos versenyünk Gyulán volt, a XVI. Medivid Agility Kupa

DSC03427



májusban kiért egy addig csak tervezgetett döntésem, miszerint áttértünk 2o2o zónából



rá egy hétre pedig jött a TordaZoo Húsvét Kupa, ami egyben Linda első versenye is volt ;)
merész voltam, mert egyből A1-ben neveztem a csajszit :)
hála Dorkának innen is jó képekkel tértünk haza *-*




május 27-én elmentünk a 10c álltal híres Kunszállásra, ami az első bemutató volt, amin már mi
is szerepeltünk :)

valamint májusban kiért egy addig csak tervezgetett döntésem, miszerint áttértünk
2o2o zónáról



idén szerencsém volt, mert a szülinapom vasárnapra esett, így edzésen ünnepelhettem
örök szerelmemmel az agilityvel (L)

(a névnapom is vasárnapra esett, de azt már sajnos nem tudtam edzésen tölteni :( )



idén Tapiék rajzfilmfigurák is lettek ;)



júniusban nem mentem osztálykirándulásra se, mert inkább Szekszárdnak vettünk utunkat,
végre részt tudtam venni rajta, ha már előző évben nem ;)
én pedig kitartóan küzdöttem a melegben a kemény 6!!! futammal
meg is lett az eredménye hisz Linda a 2. versenyén már nyert is egy rozettát



rá egy napra pedig Tapival Herendy Vera szemináriumon vettünk részt *-*
nagyon sok mindent tanultunk, és a nézetem is sokat változott a nap után
fel lett nyitva mégjobban a szemem ;)
Tapi is kitett magáért, aki az előző napi 3 futam és a meleg ellenére remekül teljesítette a nehéz
pályát

img012

időközben alakult a runningunk is ;)


ezután a nagyszerű fél év után, sajnos (jó hát már aki szerint sajnos, nekem mint kutyás sajnos)
3 hétre kimentem Németországba.... kutyák nélkül :'(
nagyon hiányoztak, és majd megörültem h nem tudtam csinálni azt amit szeretek, kutyázni :(


110720_camp_657
viszont amint hazaértem már jött is a HAAATALMAS kárpótlás, az AGILITY TÁBOR (L)

egy nap alatt kellet összepakolnom életünk első táborához
igazság szerint én még előtte semilyen más táborban sem voltam
tudtam h én ha megyek, akkor az a szarvasi agilty tábor lesz ;D
felejthetettlen egy hetett töltöttünk ott, szintén sok tudással és ismerőssel gyarapodva
kb. minden nap voltak versenyek, reggeli/délelőtti edzések, jó társaság, minden ami kell *-*

DSCF3441

kellemesen csalódtam is, mert nagyon kitett magáért Linda és Tapi is
(kivéve persze ami fontos lett volna, a besorolás és a tábor kupa -.-"
no de mind1 )
nagyon jól teljesítettem, bírták a tömény agilitys hetet, ami legfőképpen meleg nyári napokon volt
sok(k) úszóleckét vettek
vmint Tapira is büszke voltam, mert bebizonyosodott, ami régen nagy probléma volt számunkra
és ezért is nem nagyonmentem előtte vele táborba, a sok kutya...
minden probléma nélkül, jól viselkedett a sok ebtárs ellenére
Linda drága pedig alap h jól viselkedett ;)


(a jelenlegi állapotok alapján azonban a jővő évi nem lesz jó...
(természetesen nem a kutyák miatt)
már ha megyek... igen, lehet h inkább nem is... )

110720_camp_578
(itt kipróbáltam a flyballt Lindával is(aki egyből flyball őrült lett), vmint frisbee szemin is részt vettem)
110720_camp_459

ezután gőzerővel (mondhatni pályarajz szakadva :'D)edzettünk a maradék idő alatt a régóta várt álmra, a junior EB-re ;)
sajnos lehet itt rontottam el... h az egy hét tábor után is... ki tudja...
azt terveztem h itt is majd betudom linkelni a bejegyzésemet róla, de nem, még nem írtam meg
pedig már augusztus elején volt...
úgy terveztem még így is h idén megírom, de hát nem :/ picit csúszik még...

jól éreztük magunkat és örültem h végre én is ott lehetek, de sajnos nem úgy sikerült ahogy
szerettem volna :(
ezek után kicsit(nagyon) csalódott is lettem...
eddigi talán legnagyobb mélypontomra kerültem...
DSC04444

azért egy szeptemberi TordasZoo kupára mégis elmentünk :P
1__100_b

1__394_



kreatívkodtam még magunknak ;)
(pórázt és tépős játékot csináltam)



kutyamagazinban szerepeltünk párszor (szokásunkhoz híven) ;D

új, szuper akadályokkal gazdagodtunk:
a zóna áttérésünkhöz nélkülözhetetlen pallóval:


és a névnapomra kapott új, immár szabvány méretű kúszóval ;D

DSC04794b


az osztálytársamnak köszönhetően megvolt az első kennell látogatásom (nem vásárlási céllal)
a lajosmizsei Forestry Farm border collie kennelnél ;)

DSC04570

elmentem a kiskunfélegyházi CAC-ra mondván kell az évenkénti egy kiállítás...
(ami baromi nem úgy alakult ahogy elterveztem -.-" )


Tapi drága közben 4 éves lett ;)


DSC04754


időközben új sportot kezdtünk kostólgatni Tapival, a bikejöringet ;D

DSC05278

sajnos így a végén, ősszel és télen alig jutottunk el edzések :( :S
(még mázli h az év utolsójára még eltudtunk menni ;) )

versenyekre meg végképp nem :/

DSC05181c

ennek következtében itthon edzettünk csak
(még szerencse h itthon is van hely és akadályok :D )

DSC05191b

így az 5 éves tesómról is kiderült h egy MINI AGILITY TEHETSÉG


DSC03317


hiszem hogy sok dolgot viszont megalapoztunk a jövőre nézve
és h elkezdtem dolgokat amik később fognak megérni

remélem a jövő évet már sikerekben gazdagabban fogjuk eltölteni, mert azt hiszem eddig türelmes voltam, ugyanis mostmár kezdem nagyon unni, hogy versenyen nem bírjuk megmutatni mire vagyunk képesek, miközben tudom h (nem a legjobb de) nagyszerű kutyáim vannak, akik símán megállnák a helyüket (versenyeken is) ;)
felkell kötni a gatyát !!!
(de talán lassan kilábalunk belőle a csapatépítő dolgoknak köszönhetően ;) )

ezt szeretném azt hiszem
végre majd egy sikeres évet magunk mögött tudni
vmint jó lenne végre eljutni idegenpályázni (minél több helyre)
(de jelenleg ugye remélem h újra rendszeresek lesznek az edzésre járások :S :( kérem )

DSC02686


húúú valamit pedig még akartam... :S

talán még azt h nem örülök h a kutyák nélkül töltöm a szilvesztert ? :S
tavaly is direkt nem mentem el sehova... emléxem őket átölelve léptem át ebbe az évbe :') (L)
(remélem nem lesz semmi, hisz annyi nemnormálisember van -.-" :@
kocsink elé is délelőtt kidoptak egy ... petárdát :@ :O )
legközelebb azt hiszem hamarabb elkezdtem megírni az összefoglaló bejegyzést...
(már ha jövő ilyenkor még írni fogom... valyon igen ? ki tudja mit hoz a jövő ;) )

nos tehát akkkor BOLDOG, KUTYÁZÁSBAN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK
remélem jövőre mégtöbben fogtok olvasni, vmint a meglévők:
kövessetek nyomon jövőre is


talibuek2

2 megjegyzés:

  1. mennék én mennék.. :)
    idén volt a fürdés? te jézus isten... azthittem tavaly... Hogy elrepült az idő.. :) örülök, hogy találkozunk, remélem jövőre még többször fogunk ;)
    sikerekben gazdag, és boldog új évet kívánunk! :)) <3

    VálaszTörlés
  2. hát akkor GYERE, GYERE !!!!!!!!! :D *-*
    igen, csak még az eleje felén :)
    április 1, emlékszem :D még azt is hittem h te jó ég áprilisi tréfa v tényleg sikerült összehozni végre XD *-*
    nos tehát rég volt, ismétlés KELL ;D
    (L) :)
    nektek is :*

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...