2012. augusztus 31., péntek

Petra-pálya



kérlek engedjétek meg, hogy megmutassam nektek a messzemenőleg a legkedvesebb, legaranyosabb pályát (számomra) a világon (L)
Orsi ♥

Petrapályaorsitól2

(aki nem venné észre: ha végig követed, az rajzoldólik ki, hogy: Petra
ráadásul úgy van megtervezve, hogy pont ki is lehetett rakni a saját akadályaimból ) :)

Petrapályaorsitól3

és akkor kirakva az én kicsi pályám (L)
DSCF3295

mert persze kiraktuk!!!
sőt, Orsival edzettünk rajta közösen :)
(majd lesz arról is bejegyzés, csak hát az agyag várat magára valakinél :P )
DSCF3192

mindössze annyi vari történt, hogy kúszó után karika lett

da amúgy kb. félelmetes, mert tökéletesen kifért az udvarra :OOO
még az aknafedő sem zavart, tökéletes helyen van az is
szerintem még soha nem volt ilyen jól kihasználva a terület :O :)

DSCF3191


DSCF3294

szóval köszönöm Orsi, nagyon aranyos vagy (L) (L) (L) (L)
Petrapályaorsitól

2012. augusztus 30., csütörtök

elcsúfítottan gyönyörű

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

2012. augusztus 29., szerda

kutyajátszótér avatás Lizáékkal

Fénykép0241

augusztus 21-én, kedden végre élőben is találkoztunk Mónival és terápiás(tanonc - még pár napig) kutyusával, Lizával :)

Móni korombeli, és komolyabb céljai vannak neki is a kutyázásban, valamint kecskeméti, így már egy ideje szerettünk volna személyesen is találkozni az internetes beszélgetések után :)
ugyan írta, hogy ritka is a fiatal komolyabb kutyás, dehát nem nekem, mert agilitys világban ez nem ritka ;)
bár igen, többség 10en éves inkább no comment... főleg ha kutyákról van szó -.-"

ugyan több programom volt, mint nap, előtte nem sokkal azért zsutty összetudtok hozni :D
villám sebességgel kellett elkészülnöm, de nem baj, szinkronban voltunk ezzel is, ugyanis mindketten késtünk, kb. ugyan annyit :D >.<

mivel még a tavasszal nyílt, kecskeméti kutyajátszóteret se láttuk, kellemest a hasznossal, nézzük meg azt is, találkozzunk ott ;)
szerencsére még nincs szétrombolva, így be is tudtunk menni :)

nem sokkal rá jött is egy yorkis hölgy, akivel fellocsoltuk a játszóteret így kellemesebb volt némileg a nagy melegben ;)
fel is tűnt neki, hogy újjak vagyunk, kicsit beszéltünk a játszótérről is
próbáltam Yodát, a yorkiját tanítgatni is, bővíteni az ül és piti tudását
-és ugye a megkérdezés, hogy adhatok-e jutifalit a kutyának, még jó ugye, hogy megkérdeztem, mert hát alap (lenne)...
 a kutyus allergiás is a csirkére (vagy birkára, vagy mire, lényegtelen)
mondta, hogy ő nem tudja ezeket a kézjeleket se, így az ül és fekszik logikus kézjeleit elmagyaráztam neki

amikor eltávolodtam hallottam is félfüllel mintha mondta volna, hogy ez a lány aztán nem adja fel
Móni mondta is, hogy hát igen, kutyákhoz kitartás kell, nem szabad feladni ;)

azonban lassancskán elköszöntünk tőlük, mentünk sétálni pár kört Lizáékkal a Széchenyiben ;)
jókat beszélgettünk, pedig álltalában (na jó, szinte kb. egyáltalán nem is szoktam) nem agilitysekkel  >.<)

de jó kiegészítjük egymást, kérdezgetjük egymást, ő mesél a terápiázásról, én meg az agilityről :)
így legalább én is többet megtudok erről a dologról is :)
mivel később meg szeretne agilityzni, ő is tudja hasznosítani a dolgokat (legalábbis remélem) ;)
ja meg mesélt is nekem olyat, hogy húúúú ám, megyek terápiázni én is külföldre *-* :OOO
na nem igaz ám, nem nekem való egyáltalán, még ha ez a része ilyen csábító is ott...
nagyon összetett dolog ez...

na de azért voltak dolgok amihez minketten hozzá tudtunk szólni, így ki is tárgyaltunk pár pontot ;)

volt fura dolog is, amire egyáltalán nem számítottam:
amikor legközelebb voltunk a központhoz egy puli akart nekünk jönni a túloldalról o.O utánna meg otthonkában rohant a mamika
azt hittem azért itt ilyenre nem kell számolnom o.O
úgy tűnik tévedtem...

persze szembekerültünk tipikus panelneveletlenell is... miután elbúcsúztunk Mónitól és Lizától
kutya persze túloldalt kinézett minket, kezdett felénk ugatni, gazda erre kb. semmi, na kutya el is rohant -.-"
mert persze minek pórázra rakni, főleg ha látka, hogy nekünk akar jönni
gazdi fejére persze sz@rt, nekem kellett elhajtanom dobbantással
na talán az ilyenek miatt van gondjuk a környékbelieknek...

tényleg, gondok..
féltem, hogy mi is kapunk a környék negatív kutyás sugaraiból, de szerencsére NEM
ugyan el is kerültem a mellette lévő gyerek játszóteret, de hát akkor is no
gonosz emberek mindenhol leselkednek, kedvesebbnél, kedvesebb szavakkal :') vagy rosszabbal -.-"

Fénykép0239

ezután mi, tehát 3asban (én kutylikkal) visszamentünk a játszótérre
ekkor már tényleg sok kutya volt, ahogy a yorkis mondta :O
11 kutya, majd folyamatosan nőtt... 12, 13...
ekkor már cserélődtek is, követni nem bírtam, de 13 alá nem süllyedtünk :O
na és igen, kevésnek bizonyult a két pad eléggé

amúgy kedvesek voltak az emberek :)
már amikor beléptem örvendezett egy pasi, hogy de jó, nem csak ő jár két kutyával >.<

kipróbáltuk az agility szó koptatására használt akadályokat, melyeknek természetesen közük nincs az agilityhez ;)
azért valamit alkottunk
(gondoltam kerültetést, küldözgetés gyakorlásra jó lesz a szlalomnak kirakott rönkök, de Tapi olyan fanatizmusos fantasztikus, hogy érdekes lépés váltással -mert hát normálisan nem is lehetne- pattogott benne >.<
persze sokat nem vittem rájuk őket, azért ne legyenek már elcsszve...

na meg labdáztunk, trükköztünk felváltva
szóval mindig csináltunk valamit
-a többiekkel ellentétben...
mert hát igen, nem nagyon használják...
viszont szemmel láthatóan napi kellemes programmá vált a környékbeliek számára, hogy lemennek, elengedik a kutyákat és beszélgetnek :)
ez előtte nem volt megoldható egyáltalán

szóval így némileg, ha mondhatom ezt, mi voltunk a "sztárok" a játszótéren :'D

nézték milyen gyorsak, milyen szépek
kérdezték is Linda milyen fajta, és miután mondtam, hogy keverék, azt állították, hogy olyan mintha fajtatiszta lenne XD
ja én meg végig direkt hangoztattam, hogy utcáról került hozzám felnőtt korában!!! ;)
meséltem arról is, hogy versenyekre járunk

volt egy tacsis lány az apukájával, nekik segítettem, hogy legyenek kicsit határozotabbak, min változtasson;
a lány is kérdezgetett már, meg a végén kérdezte, hogy ugye holnap is kint leszünk :') :)
(pedig úgy láttam máshoz nagyon nem szoktak odamenni)

Tapi végig jól viselkedett, még csak morgás se volt

indulás előtt azonban odakeveredett egy nagy labi, aki rámozdult, és zavarta
jó részben nem Tapi hibája, de mivel morgott lenyomtam, és még összepakoltam úgy kellett maradnia
ekkor ez egy biglis anyukának és lányának nagyon megtetszett, hogy húúú, nem tudja ő kutyája mit szólna, meg milyen okos,hogy nem kell fel
ekkor beszéltem nekik egy kicsit a határozottságról, meg hogy ő most miért kapta, miért nem kellhet fel, le van dominálva, ilyet nem tehet
ha dominanciai problémák vannak oda kell lépni, határozottnak kell lenni
szóval ilyen alap dolgok

aztán el is köszöntünk, mert már kezdett sötétedni is, meg így is több mint másfél órát vártunk még ott
(már yorkis nő is aggódott szinte értünk, hogy ugye hazakerülünk >.< )

Fénykép0239

2012. augusztus 27., hétfő

mától kezdve... Auf Wiedersehen...

DSCF0274

igen... mától kezdve gyökeresen megváltozik az életünk...
több szempontból is...

ugyan én még nem fogtam fel, meg nem is vagyok úgy... de...
kemény lesz, nagyon kemény és nagyon nem akarom...

ugyanakkor köszönöm azoknak akik mellettem álltak/állnak
nem gondoltam volna, hogy ennyi embernek számítok...
főleg nem pár, olyan 3-4 évvel ezelőtt... akkor kb. elképzelhetetlennek...
de éppen ezért, miattatok (is) nehéz :'(
(L)

a legnagyobb hálával azonban azoknak tartozok köszönettel akik szemetek voltak velem és reneteg negatív dolgot kaptam
na tőletek van már hányingerem, egyszerűen a tömör gusztustalanság sokan és így jóval könnyebb ;)
köszönöm szépen!!!

nameg akik elcseszték az egészet... baromira köszönöm...
mert a csak ÉNÉNÉN, a többi meg pusztuljon
akár egy egész ...


engem már nem érdekel... nem érdekel, a "majd vissza kapja" szöveg sem, meg minden...
semmi, mégegyszer: nem érdekel, már nem érint
remélem most így akkor jobb
mindenkinek

nos igen, de én akkor se akarom
nem akarom még mindig és nem is fogom
mert idióta vagyok, igen az

DSCF2920

na de most már ne is kérdezzen senki, ha eddig nem beszéltünk hát nem...
nem kell, megértem én ;)
nekem viszont NINCS kedvem 101x-re is leírni...
bocsi, de szerintem érthető...

köszönöm...
(nagyon...)

...

2012. augusztus 24., péntek

"mentorkodtunk"



már régóta szerettem volna kimenni a menhelyre, valahogy segíteni a menhelyi kutyusoknak

egy ideje ugye van ez a mentor program a kecskeméti menhelyen, annak keretében szerettem volna én is kimenni
azonban mivel hétköznaponként is az alvásigényemnél jóval kevesebbet aludtam mindig, és 1 óra buszozás lenne az út, plusz nem tudtam, hogy hogy csatlakozik... így tehát vélhetőleg még több idő lett volna
az előtte lévő készülődést, és a telepehelyre való kisétálást nem is említve...
hát így a szombataimat nem áldoztam be a tanévben...
utánna meg ugye elég messze voltam...

Orsi (Wip gazdi)  is mondta régebben, hogy neki is lenne kedve kimenni, csak egyedül nem akar...

múltkori edzésem ezt ismét említette


tehát Bátor után eszembe jutott, hogy akkor majd most kivitettem magunkat!



elsőnek szombat volt betervezve, de elfelejtettem, hogy Orsiék dd versenyre mennek...
(meg aztán szombatra lett más programom, az előző bejegyzés)
így tehát hétfő lett belőle
még szerencse, hogy ünnep miatt, most akkor is kimentek

kicsit ugyan késtünk, meg még Orsit is mi vittük
jött húgom is segíteni, szóval 3-an voltunk

a futtatóban sokan voltak, így mi kivettünk 3 kutyát és elmentünk velük sétálni

hát baromi meleg volt o.O
azt hittem így jobban fogom bírni, mert mégsem agilty, annyira nem lesz gáz a meleg...
hát tévedtem, eléggé kemény volt a forróságban fárasztani a kutyákat

meg is pihentünk árnyékban, amit a kutyák sem bántak
ott olyan kellemes volt a kis lágy szellő...

ja de hogy kik is voltak a kutyák???



én megkaptam az agresszívnak beállított Boscocat
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1898&page=3

a probléma az volt, hogy féltékenységből neki ugrik más kutyáknak
hát megkaptam, és miután Orsi is megkapta az ő kutyusát, Bosco neki is akart menni
nos hát rossz embernél próbálta ezt megcsinálni, ugyanis álmában csinálhatna csak ilyet nálam, én ugyan nem hagyom ;D
abban  a pillanatban lenyomtam a földre

hát olyan szinten meg volt lepődve, meg küzdött ellene...
látszik, hogy nem volt felé eddig senkinek határozott fellépése... :/

és akkor az említett Orsi álltal kiválasztott árvácska:
Mammi
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1661&page=5
a "catle dog színű" :D
és egyáltalán nem is félős, ahogy ez a leírásában szerepel

Gerda pedig egy übercukiságot választott, Fincsikét *-*
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1938&page=3
kis fiatalka még :(
én csak így jellemzem:
szépséges, nyakigláb cukorborsó *-*
és végtelenül hálás (L)
:'(



ugyan  a másik két kutya szuka volt, de érdekes módon Bosconak semmilyen agresszív fellépése nem volt utánna :)
tényleg csak egy kicsit kell vele határozottnak lenni és annyi
nagyszerű kutya ő is

egy óra után gyorsan visszavittük őket, hogy kivegyünk ismét 3 kutyát, ne csak nekik legyen jó napjuk
mert hát vannak még árvák bőven...

Bosconak külön kennele van, de miután visszavittem a közösbe került be és NEM volt semmi BAJ!!!
a gondozó is mondta, hogy igen, nagyszerű kutyák ezek mind, csak határotozznak kell lenni velük


ezután nagy kutyuskákat vettünk ki :D
Orsi eldöntötte, hogy ő egy nagy németjuhászt kér, azokat úgy se sokat vihetik ki...
így kapta meg Renit :)
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1509&page=5
nagyon kedves kutya ő is
és ahogy látom, csak költözés miatt került be szegény :( :(

Gerda pedig Mambát kapta meg
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1812&page=4
ő szerintem élőben máshogy néz ki, keményebb feje van, meg ugye azóta a bundája is visszanőtt
:)

én meg filóztam, hogy ki legyen...
volt egy überbrutálul cuki fekete mix *-* nyalta a kezünket kennelen keresztül meg minden...
na de ott volt Apolló... amikor Orsi és Gerda kiszemeltjeire rárakták a pórázt ott ugrált a legelsőnek, nagyon tengett benne az energia, látszódott rajta, hogy nem a legegyszerűbb kutya a menhelyen

....

jól van, szeressük a kihívást, nehogy már egyszerű legyen
meg a kis cukiságot úgy is kiviszi más, hisz nem lehet nem ott hagyni
gondolom Apót ritkábban viszik ki

szóval őt választottam 3:)

hát igen...
valami baknyúlhoz, bakkecskéhez hasonló ugrásban húzott >.<
ő persze nem ivott, hanem lábait mosta meg az itatós vödörben :P
na és ilyenek :'D

ja és mutatom akkor őt is:
http://www.menhely.eu/?r=30&kid=1482&page=5
szóval vele nem lehet unatkozni :D
kis dinka ^^

és így utólag láttam, hogy Hetényből van :O
na szép :@ egy csomót sétáltunk abban az utcában ráadásul, ahol befogták...

amúgy végig húzott...
dehát neki is baromira melege volt, meg fáradt
így amikor árnyékba értünk, mindig elterült...
szóval arany középutat, hogy ne húzzon, nem ismeri :P
vagy teljes erőből, ha az meg elfogy, akkor eldöl és töltőre rakja magát, aztán újult erővel vág neki :P


(ja amúgy mondták, hogy vele nem nagyon foglalkoztak még, ezt hittem viszonlag új kutyus...
hát nem éppen, utolsó oldalon van, már bent van egy ideje...
 :/)


de azért ő is kifáradt egy óra után 3:)
persze ő a végén se tudott normálisan inni, kiborította >.<

12-ig tartott, mire visszaértünk már mindenki eltünt

leadtuk a kutyákat, megköszönték a segítséget, mondták örülnének, ha örögbefogadásra is vinnénk egy-egy kutyát
jó lenne, dehát így mondtam, hogy...
szóval mi csak úgyszintén köszönni tudtunk, köszönni a lehetőséget, hogy segíthettünk
remélem annak a 6 kutyának azért feldobtuk kicsit a napját, és lefáradtak
jó érzés volt végre segíteni
ajánlom mindenkinek, hogy menjen ki, hiszen rengetegen vannak

igaz jó lenne még tanítgatni is őket, mert a sok laikus, kezdő kutyás (jelölt) elájulna tőle, ha egy-egy örögbefogadó napon a kutyák mutatnának egy-két dolgot ;)
az örögbefogók száma is megnőne biztosan, hisz okos kutyát mindenki szeretne
(persze limitált keretek között, mert azért rossz helyre ne kerüljenek már, mert akkor sok kutyusnak kezdődhet a történet újra, előről :/ )
de valahogy fel kellene jobban kelteni az örögbefogadókat
(főleg, hogy a többség inkább csak termel... szaporítóktól vásárol szivesebben és akkor büszkeséggel tölti el, hogy neki "fajtatiszta" kutyája van... bár ja, hála a drága szaporítóknak fajtatiszták is vannak bőven... szóval...)
a másik meg a szegény ijedt kutyák sorsa, akik nem akartak kijönni...
most valaki örögbefogadó jön, láta, hogy kutya fél, nem akar menni, a többségük tuti nem válallja ezt a kihívást, esze ágába sincs hazavinni...
velük mi lesz? semmi esélyük sincs a boldogabb életre, csak mert nem bízik az emberekben? :'( ez nagyon szomorú :'(
őket kéne kicsalogatni páncéljukból, és szépen bizalmat fektetni beléjük, hogy kinyíljanak
lehet, hogy a két óra alatt csak éppen, hogy eljutnának a futtatóig, de az már nagy lépés lenne nekik, hatalmas fejlődés, ha mindezt önszántukból teszik meg ;)

szóval hajrá, aki csak tud menjen ki!!!

2012. augusztus 23., csütörtök

Anitáékkal

DSCF3020

19-én, szombaton Anitáék ismét eljöttek
DSCF3005

Molly baromi sokat gyorsult :O

DSCF3006
Linda és Molly,- ahogy a mellékelt ábra is mutassa- nagyon egymásra találtak és játszottak is :)
DSCF3007
olyan egy szinten, egy stílusban nyomták a csajok, így még jobban ment a huzakodós játék, mint Tapival szokott
DSCF3008
Licsike nagyon küzdött végig :D
DSCF3009

videó is lett:



DSCF3011   DSCF3013

DSCF3012

DSCF3016DSCF3017
DSCF3014DSCF3015
persze Buksi is itt volt :)
DSCF3018DSCF3019

DSCF3021

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...