2016. április 29., péntek

Összefoglaló: március-április


Mivel ma csak 8,5 órát voltam a szalonban, kedvet kaptam egy gyors kis összegzésre.

Zajlik velünk az élet nagyban.

Egyre aranyosabb vagyok és egyre többet sütök.
Nem is akármilyeneket:

 Illetve anak ellenére, hogy nem nagyon szerettem eddig festeni, megfestettem eddigi életem kedvenc alkotását <3 a="" alkalom="" bele="" de="" egy="" el="" ez="" festm="" fordul="" gedve="" grafik="" habarodva="" hogy="" immal="" kiv="" meg="" most="" n="" nagyon="" nybe="" nyeimmel="" olyan="" p="" ritk="" teles="" vagyok="" volt="" voltam="">Persze még szerencse, hogy hamar oda is adtam a gazdájának, mert egyik éjszaka lefotóztam és elküldtem az egyik barátomnak, hogy ilyen lett, majd még 8 módosítást hajtottam rajta végre. Következő nap, amikor oda adtam, még 2-t...


Ez a masszás dolog nem nagyon jött be nekem, eléggé kiidegelt, főleg hogy így csak hajnali 1-kor bírtam a merényletemet végre hajtani a problémák miatt, megfogadtam nem csinálok több ilyen tortát.
Aha, persze.
Egy hét se telt bele, Mártit is megajándékoztam születésnapjára egy rheás tortával :")


Közben valakivel nagyon összemelegedtem.
Sok alvásnál szó szerint :D




Vérszomjas állatok ezek a terrierek!


 Dakarral nagy fotózást tartottunk első nem hivatalos kategóriás hivatalos versenyünk örömére
(Ez azért megérdemel majd egy külön bejegyzést)


 Olvastam a héten egy cikket, miszerint a kutyák nem is szeretik, ha megölelik őket, ezért inkább senki ne is tegye ki ilyen szörnyű dolognak a kutyuskáját, mert túl sok stresszjelet véltek felfedezni a teszalanyokon és inkább csak simizze mindenki a kedvencét.
Hát igen, én is majd az összes stersszjelet felfedeztem Dakarkán ezen a képen, éppen úgy, ahogy ma este Lindán is, amikor legugoltam és majd belém mászott, annyire bújt hozzám.

Hagyjuk már a p*csába ezt a fotózást és kezdjük el kipakolni a pályát emberek!!!



Működött a szélgépünk

Vigyori szépségem <3 p="">

Úúúúúgy IMÁDOM!!!


Aztán agilitysék hogy máshogy tölthetnék a húsvét hétfőt, ha nem hopszizással?

A szomorú az, hogy ez volt az első alkalom, hogy ebben az évben komplett pálya lett kirakva nálam.
Éppen ezért az idősekkel nem is edzettem.
Lindának nem is nagyon jött be a mostani ötletem, miszerint vele is futni szerettem volna, így őt inkább hagytam.
Tapival viszont mentem és az elején még az is fura volt nekem, hogy minin vannak a lécek.
Egy bénább kört mentünk, majd utána gyorsan egymásra hangolódtunk újra és futottunk egy ilyet:
:)
Dakarnál túl sokat bénáztam sajna, de amúgy ő is ügyes volt. Sikerült kidöglesztenem a sok próbálkozással.



Rohangáltunk suliban is zónákat és zsákost összerakni.
Szerencsére még nincs vége a játéknak.




A Crufts utolsó napjának utolsó pár órájába is becsatlakoztunk (végre ágyból, TV-n nézhettem).
Hát  baromira kiábrándultam.
Nem értettem, hogy a sheltieket kizárták vagy mi a fene történt, de amikor kapásból 6 border collie jön midi kategóriában és sheltiet nem is látunk, csak mini kategóriában az 1-2 óra alatt (az a szerencsétlen egy is kizáródik), akkor azért eléggé elszomorodok...
Viszont első alkalom volt, hogy jobban érdekelt a BIS.
Legfőképpen a kozmetikázásokat néztem, illetve büszkeséggel töltött el, hogy hibás fajtafeltűntetést véltem felfedezni egy olyan kutyánál, amit a kutyakozmetikus vizsgám előtt egyáltalán nem ismertem.
/Az a videó már annyira nem tetszett, amit a BIS-s kínairól láttam.../



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...