2012. október 30., kedd

Agility-Gaudi-Turnier

DSCF4480
első versenyünk német földön :)
DSCF4450
tökre véletlen akadtam erre a versenyre -vagyis nem is én, hanem apáék látták a plakátját fagyizás közben-
az egyik környékbeli suli szervezésében egy nem hivatalos verseny...

meg is találtam, persze a nevezési határidő már lejárt :/
apa felhívta őket, még indulhattunk :)
DSCF4395  DSCF4396
az edző

így már elárulom a dolgot, az a suli szervezte akiknél edzeni voltunk előtte 5 nappal
-végül is ez alapján is hívtak el edzeni magukhoz, hogy tudok-e a verseny előtt készülni rá

fura volt, mert hétköznap volt megtartva, egy szerdai napon, október 3-án :D
-mert h az itt munkaszüneti nap-
egy nappal a névnapom után ^^

nehéz volt, nagyon nehéz volt számomra ezen a versenyen indulni...
mind lelkiekben, mind pedig, hogy előtte egy nappal, a névnapomon vitették el szegényeket :'(
mintha amúgy nem lettünk volna lelkileg szétzuhanva már...

na meg 6 hét alatt, egyszer edzettünk, amikor Conny, az iskola vezetője meghívott hozzájuk...


elég is a bevetésből, lássuk a versenyt

nem a kutyasuliban tartották, hanem a köv. településen, kaptam az edző álltal rajzol térképet, kicsit érdekes volt, utolsó kanyarnál el is rontottuk, mert nem lehetett belánti a kanyart a fáktól, olyan rossz szögben volt

szóval nem voltunk gázok, időben odataláltunk
-pedig más németek is telefonáltak h nem találják, és volt akiket 20perc telefonálás ellenére is ki kellett menni és elvezetni őket

a fű kicsit kifogásolni való volt, egy nyírás nem ártott volna neki
(mellette lévő részen rövidebb volt...)
de kényelmes volt, ki se pakoltunk, mert parkoló közvetlen pálya szélén volt :D
regisztrációnál kaptak kutylik egy-egy csontos jutifalit, gazdik meg gumicukrot :)
bár nevetéssel kezdődött, mert kissé elírták a kutylikák nevét :'D pedig ha nem írták volna el akkor is vicces lett volna, ahogy megpróbálják kimondani a Tappancs-ot XD

szóval, hogy tudjátok, Linóval és Tappanossal indultam :'D XD >.<

amúgy mint egy handler, úgy éreztem magam a két rajtszámos matricától, amiket a lábamra ragasztottam :'D
DSCF4368

a bíróbácsinak qva szép kelpiejei voltak *------* az egyiknek olyan távmunkája is volt *-*
a másik sztem még fiatalabb volt, ő nem annyira vette még le a legapróbb rezdüléseit
DSCF4404
DSCF4388


DSCF4387
a bíró és a szervező

miután kirakta a pályát ő maga is lefutotta -pályabejárás után persze-
na meg az edző is
-szóval már ebben is más volt az álltalam megszokott versenyertől
DSCF4405

nem szoktam ilyeneket kinyilatkoztatni, de a pálya egyáltalán nem tetszett :')
szűk összevisszaság volt számomra leginkább
-de ennek ellenére amúgy egy nem nehéz pálya

Tappanccsal kezdtem, sajnos kiütött -nem is nála, hanem nálam- az edzések hiánya, elszámoltam csomó helyen magat a pályán
azt hiszem egy megtagit szereztünk ezért egy hülye részen, hiába láttam h szarul van rakva a hinta, mégse léptem be eléggé :/
ez itt az 5. helyre volt elég

Lindánál már észbe kaptam, kivételesen jól jött h két kutyával futhattam - annak ellenére h 2v 3 kutya volt csak köztünk és ahogy beraktam Tapi már rohanhattam is Lindával rajzhoz (na itt a jó, hogy ő szuka és nem kell nagyon pisiltetni :D)
 itt már tudtam helyezkedni
kellett Tapi futama h visszazökkenjek sajnos...
egy szép hibátlant futottunk :)

utolsó lefutotta és nagyon vicces dolog történ, már éppen néztem volna vissza a futamokat, amikor hívatnak...
nem tudtam mi lehet a baj, megijedtem kicsit
szóval az volt a helyzet, hogy ugyan azt az időt futottuk, mint egy másik páros :'D
mi legyen -felajánlottam h bunyoval eldöntsük h ki legyen az első -ugyanis első helyről volt szó :P-
de valahogy senki nem tartotta kézenfekvő megoldásnak :'D
DSCF4413DSCF4420
szóval abban állapodtunk meg, hogy lefussuk mégyegyszer XD :'D
ők kezdtek, nem is láttam mit futottak, nem néztem, Lindát készítettem a mindent eldöntő futamra :D
higgadtan, mindent vagy semmi alapon hajtottam mint az állat
ismételten egy szépséges hibátlant ment a csajszi (L) agyon ölelgettem a drágámat (L)
és még csak ezután jöttek oda mondani, hogy mi futottuk a jobb időt, miénk az első hely :D

-anyum elmondása szerint a másik páros lassú volt, bizonyára a csaj megijedt és hibátlant akart futni, nos igen, de én inkább mindent vagy semmit alapon futottam
-bár legrosszabb esetben ugye 2. hely, szóval a "semmit" helytelen megfogalmazás... :D

a jumping pakolásában már segítkeztem -nem, nem voltam pályasegítő, csak csupán azok nem voltak... ;)...
nagyon érdekesen kezdődött... a szervező is odajött h ez ez most egy vicc? :D
na hát abból már kicsit jobb sült ki, de voltak érdekes részek, aminél oda kellett figyelnem

DSCF4411
bejárás után persze ezt is lefutotta bíróbácsi és edző
-na és ami egy hivatalos versenyen nincs, hogy még a bíró lerakja egyik kutyáját a szervezőnek nem tetszik lefutva egy aksi és arrébb pakolja :O :') :P
bár azon mentegetni nem ártott :D

DSCF4446
miután pedig én jártam be odajött a bíróbácsi, hogy honnan is jöttem, meg hogy van-e itt egyesületem
- persze egész nap a kecskeméti pólómban virítottam, amit szerencsére a nap is támogatott erőteljesen és így nem, hogy nem fagytam meg, még úgy volt a jó :D
a magyarokhoz egyből Kabai Krisztit kötötte, na meg Annáéket :D
elmondta, hogy pár hét múlva Kriszta megy hozzájuk szemináriumot tartani, meg hogy ugye mennyire jó :D
aranyos volt -eleve, hogy így odajött- meg, hogy a nemtúlfényes teljesítmény ellenére megdicsért minket :)

a jumpignál már kicsit bennem volt h mindjárt vége a versenynek és már csak egy futam, meg nagyon néztem a részeket, azon agyaltam h el fogom rontani azt az egy lépést...
vonzás törvénye, meg drukk
Tapika kifigyeltsodródott, azt hiszem két?? megtagit gyűjtöttünk össze
6. hely :/

DSCF4403 DSCF4431

Linda jumpingja is pocsék lett, két megtagival...
ugye a kalimpálós futásom... de hát lassú a kutya, valahogy hajtani kell, nem lehet csak úgy spontán  kinyújtva a kezem...
így viszont ugye nem ugrott meg elsőnek két aksit :/

persze ez az egyetlen futam ami fel lett véve az 5-ből... :/ -.-"
a techika, avagy a fényképező elromlófélben lévő inditó gombja kifogott anyával... és hogy nem lettek felvéve csa a visszanézésnél derültek ki... a minden eldöntő hibátlan agi is azért nincs meg, mert pont a visszanézés előtt hívtak, hogy fussuk le újra...
(Tapi jumping meg azért nincs meg, mert fotózáskor a nap miatt elállítottam a gépet, hogy nem a kijelzőn mutassa a képet... anya meg amkor vette volna fel, nem értette miért fekete a monitor és mit rontott már el szegény megint :'D )

7. helyre volt elég a két megtagival



ami kicsit idegesít, hogy így lehúzta az időnket, ugyanis olyan is lett ennél dobogós, aki csak végigsétált a kutyával kb., de ugye hibátlan lett
arról nem is beszélve h hogy járta be... szlalomig se futott ki, stb...
ilyen az élet, igazságtalan :D hogy a...

amúgy nem is mondtam, kis verseny révén a minik összevonva voltak a midikkel, így nagyobb kutyákkal is kellett versenyeznünk

(amúgy érdekes, de volt aki kezdőben és haladóban is indult..
...és mindkettőben szarrá nyerte magát...
én ezt nem értem, ennyi erővel én is tudtam volna (bár nem tudom hogy) kezdőben indulni és ott is bezsebelni szerencsétlenek elől azokat a díjakat... ;)
és még sztem ő pukkadt, hogy újrafutásban elsők lettünk és lenyomtuk :D
mert persze arról a párosról van szó)

DSCF4461
minden helyezett kapott a bírótól egy szál virslit - mármint a kutyák :D
amúgy gyönyörű arany, ezüst és bronz rozetták voltak a díjak, Joserás ajándékcsomaggal ;)
DSCF4471
DSCF4467

DSCF4475

DSCF4472

DSCF4477

Lindaszerűnek mondható hasonmás :D
DSCF4438
DSCF4456

az idősebb korosztály sem marad itt ki a mozgásból
DSCF4443
bár h egész nap ki volt rakva a kutyának a táppal teli tál :OOOO :(

amúgy mióta volt a verseny kerezsgélek képeket, mert láttam, hogy fotóznak
(és kameráztak is :O ezt a futamos vidinken vettem észre)
és pont ma, ahogy rámentem az iskola honlapjára megláttam, hogy raktak fel :)
agigaudi1
igaz, hogy csak 3, de még valahol lenni kell, mert én nem őket láttam fotózni :D 3:)
agigaudi2
agigaudi3
nem is emlékeztem, hogy szemmelláthatóan rámozdultam a kelpicsekekre :D :'D

DSCF4447

DSCF4479szóval így zajlott az első versenyünk Németországban :)


még egy funny futam a végére, elvégre a verseny is azt a nevett kapta, csak németül :D

amúgy érdekes, inkább sírok az ilyenektől, de ez nem, ez kissé más volt, inkább lehetett látni a kutyán h tökre happy, be van pörögve és dinka :D
bár én máshogy hoztam volna le a pályáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...