2015. január 27., kedd

2014-es évem


Kicsit sem panaszkodhatok a 2014-es évemre. Már egy-egy dolgot kiemelve is nagyszerű volt. Több hatalmas mérföldkő is ebben az évben történtek meg velem, mint pl. hogy 6 év után teljesült egy nagy álmom, lett egy sheltiem. Leérettségiztem, ballagtam, bolondballagtam, punto, jogsi kezdés...
Versenyeken is voltunk, Tapi, első agilitys kutyám végre A2-es lett -4 év után-.
Ha már az előző 2 évben nem jött össze, 2014-ben szerencsére újra eljutottunk a szarvasi agility táborba, valamint a kihagyás után a M.A.T.-ot is meg tudtuk tartani (2. alkalommal).
Még az EO-t is Magyarországon tartották, így azon is részt tudtam venni nézőként.  A Lekááá-val is ment a hülyülés, kutyázás ezerrel :) (telek avatás, korizás, szülinap, stb.)
Új helyeken jártam, nyaraltam.
Jelen állás szerint jövőbeli életem alapozását is elkezdtem a kozmetikázás tanulásával.
Írnokként megismerkedtem közelebbről a kiállítás világával, ahol bemutatót is tartottunk.

A csapongásért bocsánat, de csak ránézek egy képre és dőlnek az emlékek... Mesélnék mindegyik képről órákat, de nem :D A kutyás eseményekről úgy is írtam a már, amelyik pedig nem kutyás, nem ide tartozik :D
Amikor az  év végén elkészítettem és feltöltöttem ezt a képemet, már leírtam, de újra megteszem:
Köszönöm szépen azoknak, akik a részesei voltak ennek a nagyszerű évemnek <3 p="">Remélem az idei is lesz ilyen jó :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...