2013. április 22., hétfő

Próbaedzés Brmühlben



Végre tudtam egyeztetni az egyik kutyaiskolával és március 23-án hosszú idő után ismét agility pályán lehettünk! <3 p="">Úgymond próbedzésen vettünk részt, ugyanis lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk pár edzésen és az alapján eldöntsem, hogy szeretnék-e csatlakozni hozzájuk.

Igaz teljesen konkrét cím hiányában képek alaján, na meg google maps segítségével próbáltunk gond nélkül eljutni, mégis sikeresen elkéstünk :S Már pályát jártak amikor megérkeztünk. Gyors bemutatkozás és rohantam is pályát járni. Szerencsére még így is volt időm memorizálni.
A pálya a következő volt:

Nem vagyok válogatós pályák tekintetében, de a palló allatti kúszó nem volt bejövős számomra...
Az a baj, hogy az én ebeim közel vannak hozzám. Ami végül is nem baj, nincs brutál gyors tempójuk, meg hát "dolgozzuk ki!", ne spóroljunk!
Viszont az ilyenek nem tetszenek, nem lehet őket csak úgy megoldani, a kutyának -sajnos- ráfutása kell hogy legyen és küldhetőnek kell lennie. És hát az enyémek nem ilyenek...
Jó-jó, igen, tudniuk kellene, de a kihagyás után azt hiszem ezt végképp nem várhattam el tőlük, nem ilyennel kéne a kihagyást folytatni. Meg mint már írtam, nem szoktunk ilyenekkel élni.
(Az edzés első turnisából, ameddig én voltam csak egy papilon-os tudta megcsinálni nagynehezen, én őt kapásból meg is tapsoltam. )
Próbáltam a 16-ost kétféleképpen is megoldani, odafigyelni dolgokra, dehát ááá. Normális ráfutásos gyakorlás kellett volna, meg szépen összerakni...)

-Érdekes pálya volt, na meg én is érdekesen rajzoltam le, de kérlek nézzétek el, nem sűrűn szoktam ilyet csinálni, ne meg a lényeg látszik. (Természetesen kúszó nem a palló felett ment XD Ez csak most tűnt fel, hogy beraktam ide a pályát. )

Megpróbálom képpel is szemlélteni:
 A képek azért ilyenek -azon kívül, hogy telósak- mert nem akartam már ott feltünően fozózgatni az első alkalmunknál :')

Timikém, te elmes, ezt csak neked :) (Ott volt a kutyajáték tulajdonosa, így ezért nem lett erről se jó kép)

Na de nem csak paparazziskodtam, hanem futkároztunk is ;D

Erről minimális bizonyítékom van, ugyanis megkértem a drága jó tesócskámat, hogy ha már unatkozik videózza már le a bénázásunkat, de nem jött oda a kocsiból. :(
Később kiderült az autóbol (nem tudom hány száz méter -.-") csinált fenomenális felvételeket, ráadásul az első körünkről.
Így sajnos csak Tapiról vannak töredékek:


Tapival 3x voltunk pályán, Lindával pedig 2x.
Persze én első körnél totál kivoltam, majd megfulladtam a saját nyálamban. Nem lepődtem meg, mert már régóta tudom, hogy elpuhultunk mind a 3-an sajnos :/ :(
Volt amikor az egyik edző odajött pálya végén, hogy élek-e még, mert nem másztam tovább :'D Pedig a kutyuskámat dicsértem nagyban, szóval adtam életjeleket :D

Amúgy nem ilyen bénák voltunk végén, mint a videótöredékben, utánna azért már belerázódtunk.( Na meg váltottam játékról virslire.)
Linda is jó volt(, csak ő elég lassúcska, ha jól emlékszem.)

A hideg miatt, csak nem régóta kezdtek el újra agilityzni a kutyaiskolában, de ennek ellenére én is majd megfagytam! o.O Én okos meg vékonyabb kabátomat húztam, meg ritka nagy eset: sapka nélkül voltam. Á
pont most!!!
Még a németek többsége is sapkában volt, na meg persze kabát. Mindemellett felváltva forró teát szürcsölgettek vagy éppen forralt bort.  

(Igen, mert ez nem Magyaro. itt minden sulihoz alap tartozék a rendes kőépületes társalgási/csapat ház. Maga a terület is jó nagy, mellette engedelmes magán foglalkozás is folyt a még nagyobb területen. )

Akadályok tekintetében eddig ez a legjobb német iskola ahol voltam, smartos alu zónások, és alu ugrók! A pálya maga nem tökéletesen egyenes, de agilityzhető kategória még.

Remélem hamarosan újra eljutunk, mert holnap már ennek az edzésen is egy hónapja... :(


Mindenesetre örültem az edzésnek akkor, jó kis laza 3-3,5 órás edzés volt, úgy, hogy ez az első turnus volt, tehát a fele még akkor járta be újra, amikor mi eljöttünk. 

2 megjegyzés:

  1. Elmes-élnéd hogy az mi? :D Egy plüss mopsz lába, vagy én fantáziálok? :'D

    VálaszTörlés
  2. ELMES-élem Timék :) egy kutyajáték, olyan ráharapós-rákapós, aminek kissé mormid módon mopszlika fejecskéje van.
    Majd máskor -ha lesz lehetőségem- csinálok vmi normálisabb képet, a lényeg remélem azért látszódott. ;D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...