2015. október 7., szerda

Lekááá "sátrazás" 2015


Mivel az idei tábor annyira nagyon jól sikerült, hogy nem bírtuk ki az 51 hetet, valamit tettünk kellett. A megoldás az lett, hogy szerveztünk egy sátrazást a Lekááá + szarvasi banda kombinációval. A sok egyeztetés, szervezés és küzdelem ellenére sajnos a lekááá és a szarvasi csapat is hiányos volt (a csoportkép nem teljes), de így is fenomenális volt a hangulat :D
Hülyeségből nem volt hiány és még sokat is tanultunk :)
Sátrazásnak indult, addig el is jutottunk, hogy elvittük a sátrakat, de csak nyár vége volt és éjszaka már jobb idő volt a házban, így szobázás lett belőle :)


3 agility edzésünk volt, abból egy Varga Attila bíró úrral :D Maga az edzés nagyon jó volt, én pedig elszörnyedtem a végére, hogy milyen alapvető hiányosságaim vannak felvezetésben és hogy mennyivel tudatosabban kéne mozognom a pályán.

Az Atis edzés:


És az egyik, amit Orsi tartott:
Dakarral


Lindával


Tapika kicsit sántikált, így vele egyszer se edzettem.








 Ülve alszik a gyerek a székben

Kaparjuk össze a kutyákat a fotózáshoz




Voltunk egy közös túrán is a Csalánosi erdőben (kicsit lemorzsolódott létszámmal már), ahol a kutyák úszni is tudtak. Megnéztünk pár filmet pihenés képpen, sütögettünk, a hagyományka számító italunkkal activityztünk (persze mi nyertünk volna, ha nem kell hamarabb kiszállnunk ;D ), volt süti sütés, virág vásárlás, minden, amit el lehet képzelni :D



Twix time ;)





  A békés beszélgetések... :) Ja nem, de az elején tényleg azt hittem 
Minden esetre kedvenc képem Gerivel (y)









 Közös kép a Csalánosiban :)








 Orsi gazdaságos b.b.csi vacsi (y)

A mester munkája











Kötsög terrier :P























Nagyon figyelek










Party punto :D
Rekordot döntöttünk: 9 kutya és 3 ember egy puntoban :"D



 Nem volt kutya hiány az udvarban

 Activityyyy :D

Közös facebook-ozás a kocsiban :D
Most mondjátok, hogy nem áll jól neki a sheltie ^^ 





Mert még edzésen is buliii van :D










Linda úgy gondolta ott a helye /Én meg nem tudom mennyi ideig kerestem, hogy hova lett/



Nagy a forgalom a belvárosban







A többi képet és videót nem publikálom, mert halálbűntetés járna érte :)

Jövőre ebből is kell ismétlés! :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...