2014. november 6., csütörtök

Első buszozás



Úgy tűnik a kor bölcseséggel jár :"D Linda, a kis leleményes :"D (Azóta mondjuk Dakar is használta már az asztalt fejtámasznak)



  Októberben meg volt Dakar első buszozása is. Úgy voltam vele már, hogy nem szállok fel a buszra, mert rohanva kellett elkészülnöm, majd a hordozó táskám cipzárja feladta a küzdelmet, amikor rá akartam húzni. Jegylyukasztás után elkezdi nekem a buszsofőr, hogy rakjam bele. (Rakjál bele te egy 5 hónapos eleven kiskutyát úgy, hogy indul a busz vazze), valamint kikötötte, hogy a busz hátsó felébe menjek. Oda akartam menni, de mi az, hogy megmondod??? Amúgy nem volt bunkó, csak engem ne szólítgason már fel semmi olyanra, amihez nincs joga.
Dakar ügyes volt. Bár érdeklődöbb volt, mint Linda, vissza felé meg az ölemben utazott, mert ő aztán nem marad lent. Szépen el nézegette oda felé a többi embert, haza felé meg pihent.
Városban szocializációs sétán voltunk Timiékkel. Városban még szebben viselkedik :O Nagyon profi.
Egyik étterem előtt elhaladva egyszer csak kirohant egy pincér csaj. Hirtelen meglepődtem a lerohanáson, majd kalimpálva közölte, hogy meg szeretné simogatni ŐT, meg persze majd a mopszot is, de ilyen kutyát még nem simogatott /Dakarra mutogatott/. Ő nem colliezta le, hanem megkérdezte milyen fajta, melyik országból ( Franciaországból?) :) A barátja Drazsét rohanta le, mert hogy mopsz fan :D Hát az fenomenális volt. Drazsé mopszos röfögésén olyan jót nevetett, hogy mi azon nevettünk XD XD Azt mondták feldobtuk a napjukat, Drazsét meg nyugodtan le lehet adni majd nekik, ha Timi megunja :D






Vicsori, vigyoriiii :D XD :D Kár, hogy nem bírtam normális képet csinálni.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...