2016. február 9., kedd

Ünnepi csoki kupa 2015


Az idei év végén is megrendezésre került a házi versenyünk az új gyönyörűséges kék-fehér ugróinkon.
Vártam, de úgy nézett ki, hiába a 3 kutya, egyikkel se fogok tudni indulni. Tapinak előtte nem sokkal volt a varratszedése, vártam hogy alakul, edzeni persze előtte jó sokáig nem edzettem vele. Lindával az azt megelőző edzésünk több, mint siralmas volt, brutálisan nyuggerként nyomta szegénykém. Dakarka pedig az "elfajzott" (ha látta valaki a filmet), egyik kategóriába se illett bele.
Házi verseny révén végül csak indultam mind a 3 ebbel és mind a hárman nagyon jól teljesíttek végül.

Linda hatalmas meglepetés volt, annak ellenére, hogy öregsége miatt nem akartam nevezni és azt hittem a palánkra már nem is képes felmászni, úgy begyújtotta a rakétákat, hogy csak pislogtam nagyokat.



Dakarka szintén ügyes volt (L) egyszerűen imádom




Pipike hozta a formáját, de ahhoz képest, hogy rég nem látott semmilyen agilityvel kapcsolatos dolgot, nagyon ügyes és lelkes volt! A kis kedvességei, meg a hatalmas vágy, hogy kövesse az orrát, már hozzá fog tartozni örökre. Mert persze egy kutya se veszi észre, hogy a kiskunfélegyháziak kaját dobálnak be a kúszójukba, de Tapika elintézi, ő lelkesen kitakarítja nekik futam közben, mert Tapika ritka rendes és megteheti :)



Végül taroltunk a dél alföldi régió évzáró csok kupáján, ahol Szegedről, Kiskunfélegyházáról, Katonatelepről és még a csodás Hetényegyházáról is képviselték maukat az agility sport szerelmesei Kecskeméten.
A 3 kutyával összesen 9 futamom volt, ami 4 db 1. helyezést, 3 db 3. helyezést és 1 db 3. helyezést, azaz 4 tábla csokit eredményezett. /A sport, amivel hízni lehet./



Egy dínó támadás áldozatává váltam















(Több stühmer csokit már nem mertem venni, mert féltem, hogy esetleg megvernek, én pedig ugye egy ritka béke szerető ember vagyok :) )










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...