2012. szeptember 29., szombat

fél évtizede Tapi

tapi5szn

immáron tehát fél évtizede Tappancs
bár pont az elmúlt időszakban kb. mindenki fiatalnak nézte :P (bár nem értem miért)

a tortának nem nevezhető valami nagyon gyér lett, de majd jövőre aztán kárpótlom őt kamatostul
(addig is fejlesztem sütési "tudásomat" (bár az utolsó akkor nem a következő lenne neki, de finomítani nem árt ;) )
helyette a másik szerelmére, a sétára fektettük  a hangsúlyt (ma is...)
3x mentünk el, ami közül csak az egyik volt kicsi
bár az estit a temető mellett talán nem kellett volna...

amúgy konkrétan ma is fiatalnak nézték
ja és egyre sűrűbb a kedves jelző is rá

DSCF4365
az ott az ötös fölött egy Tapi felirat lenne...

játszottak is egy kutyával, ami meglepő, de annak a pointernek(?) olyan erős kitörése volt, hogy elején valami játék szerűt produkáltak, utánna pedig inkább hajtotta már őket

na meg kapott ajándékokat is, egy csipogós játékot, meg egy -amit bár már korobban- a séták alapját, pórázt

ja meg tudta, hogy ma van a szülinapja, mert elvett egy idegen kutyától egy madzagos labdát :OOO >.<
az évek során már bizton állíthatom, hogy egyre játékosabbá vált

valamint tegnap voltunk edzeni is végre
-később majd arról is lesz bejegyzés

szóval tehát Tapika 5 éves lett
DSCF4366
igen, nagyon jók a fények és a kivert kutya nézés... felakarta falni a kaját,
ja, de nem is, merthát köztudottan állatkínzó vagyok...
;)

2012. szeptember 26., szerda

a legpraktikusabb kutyás kutyázós póló


ideje azt is megmutatnom, hogy mit kaptam az én drágalás edző(néni3:):P)mtől *-*
:'( (nagyon megsiratott vele...)
DSCF3362
Murphy és Korall mancsai láthatóak rajta (LLLL)

tehát amellett, hogy nagyon szép emlék, roppant módon praktikus az esős, saras kutyázásokhoz ;)
DSCF3363

mivel este fotóztam még anno, az egyik se tükrözi a valódi színt... o.O
DSCF3361
talán még ezen a fenti képen


DSCF3360
nagyon szépen köszönöm Erika!!!
ezt is, MINDENT!!!!




amúgy ha már belga (mancs)
tegnap láttunk egy malinkót a séta során :)
biciglivel futatták (ha jól emlékszem, mert én persze csak a kutyát térképeztem fel >.< )

2012. szeptember 25., kedd

augusztusi edzés részlet


én még augusztusnál járok, pontosan augusztus 22-nél...
dehát azóta úgy se voltunk edzenni, szal...

kép csak Franziról van, a videó pedig enyhén szólva pocsék, semmi, a nullával egyenlő kb.

nagyon sajnáltam pedig, mert a meleg ellenére Tapika gyújtogatta a rakétákat (legnagyobb meglepetésemre :O ) *-*
Erika szerint hidegrázós volt az eleje :OOO
tény h baromira pörgős volt (ugró, rá merőlegesen zsákos, távol kissé jobbra, hátsókeresztben szlalom)
persze ez nincs meg -.-"
dehát a vége sincs meg, mert a gépen lemerült... -.-"
miért is ne :@
na mind1... a lényeg, hogy Tapi fantasztikus volt *-* (L) :)

amikor Lindával mentem a telefonomat nyomtam apa kezébe, de addigra már kezdett sötétedni, a telefon pedig ilyen ratyis minőséget produkált -.-" (pedig ez már a javított...)
bár ebből is mi látszik? csak egy hátsó keresztes szenvedés a kúszónál...
-mint kb. aki még soha nem látott -.-"
ja meg kitalálta, hogy futás közben, utolsó előtti aksinál felnéz a pályá fenti világítására, hogy mi a franc az :')
azt leszámítva annyira nem volt gáz
kicsit lassacskább volt (Tapi után)
de amúgy ügyike volt

fenomenális videó:


pár kép (ha már csináltam)
 
 

(persze mikor hazaértünk a gép aksija rendben volt, szóval nem tudom mi történt apa kezében vele -.-" )

2012. szeptember 24., hétfő

virágszáj


ez a "titulust" Tapika érdemelte ki, azzal hogy amikor dobáltam le séta során a töltésről a labdát ő
ilyen szájjal jött vissza :'D

Fénykép0243
a kép magáért beszél, ledarált egy virágot és vázának használta a fejét (ha már másra nem jó :P 3:) )
Fénykép0242
nemhiába neveztem én el büdösvirágnak :D >.< (is)
Fénykép0244



ja meg ezt se mutattam még, kaptam egy egyedi, tapis-lindás órarendet Szilvitől (L)
(ne meg Petrának is volt benne része :P )
köszönöm!!
orarend
((kár hogy nem tudom használni :S :/ na mind1, úgyis már 9.ben több óránk volt, mint amennyi itt be van vonalkázva o.O))


írni kedvem nincs, mert annak nem lenne jó vége...
sziasztok!





2012. szeptember 21., péntek

biciglivel futtatás - kezdet

DSCF1650

6., vagy nem tudom hanyadik bejegyzés óta végre elérkezett a pillanat, hogy letudom ezen a fotózáson készült több száz képet :D ;D
DSCF1714 DSCF1652
DSCF1736 DSCF1718

hogy aktuálisabb legyen, a mostani helyzetről:
modhati semmi új, csak éppen felfedeztünk egy új sportot :D (sztem egyedüli képviselőként XD)
méghozzá a vizi terelést
ugyanis még egy úsztatás belefért az idénre (ez most már tényleg utolsó volt)
a dinkák meg a vízben kezdték el hajtani a kacsákat, azok az idióták meg nem repültek el :'D
sajnos a kameraérzékeny kutyáimat nem tudtam felvenni, mert amikor a telefon a kezemben volt, persze csak futkároztak a parton :(

DSCF1715 DSCF1742

még aznap egy hölgy és egy úr odajött hozzám, hosszas regélésbe kezdtek amiből semmit nem értettem, miután látták ilyedt fejemet nem is kellett semmit mondanom, látták nem értem őket >.<
végül neki kezdtek mégegyszer, érthetően és kiderült Tapi iránt érdeklődnek, hogy honnan van, honnan VETTÜK!
há-há XD fizetni kellett volna ezért a kutyáért? XD jó vicc
(jól van, szeretlek ám Tappancs ;D)
naszóval, mert Tapi hasonlít az ő kutyájuk testvérére és azt hitték, hogy tesók :D
há' de megnyugodhattak, nem tesók ;)
jöjjenek csak Magyarországra, mondtam, ott sok ilyen kutya van mint ő :D
de ezek szerint már Bajorországot is elkezdtük meghódítani, csak nem tudtam róla :P

DSCF1737 DSCF1720
DSCF1738
amúgy meg szemmel látható már rég a kutyákon, hogy mennyire szocializáltabbak lettek, jobban hozzá vannak szokva az ingerekhez :)
sajnálom, hogy haza pályán ezt nem sűrűn tudtuk megtehetni...

na de azóta fordult a kocka, sétákon kívül semmi nincs, csak rossz :(

némileg frissbevel próbálom ellensúlyozni, dehát nincs hivatalos korongunk :/ (de már folyamatban, "csak" meg kell kaparintanom őket ;) )

DSCF1739 DSCF1719

tegnap meg végre biciglire pattantunk és utunkat vettük a Mangfallhoz
- már 2 méter után láttam, hogy kemény menet lesz eltolni addig a biciglit besózott seggű Tapikával o.O
10 méter után meg már azon rinyáltam, mikor érünk már oda :'D

na de sikeresen leértünk a folyóhoz, át hídon és uccu neki, teljes gőzzel tekertünk :D
Tappancs mérhetetlenül élvezte, mert most nem kötöttem hozzá a biciglihez, hanem abban állapodtunk meg, hogy most szabadon futkosnak mellettünk
(erre a többség úgy is így csinálja)
azt a fejet látni kellett volna, nem lehet leírni :)
főleg amikor lemaradt szaglásni és gyors előre, mert hát neki kell az élen menni
teljes erővel, a nyelve hátracsapódva, nagyra nyitott száj, őrült szemek teli fehér résszel, a bőr is mintha  lerepülve a fejéről
ááá, nagyon nagy, szakadtunk rajta :D :'D

a tervezett távot gyorsan teljesítettük, így mentünk még egy kört, így összesen kb. -ha jól értelmezem a táblákat és nem csalnak- 6km-t mentünk :)
büszke vagyok Lindára is, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogja bírni ;)

bár a végén akadt egy-két gond...
Tapival előre törtünk, próbáltam lehagyni
Linda leghátul gerdával, majd kanyar miatt már nem láttak minket
megálltunk bevárni őket, semmi...
elmentem a kanyarig, hogy ugyan hol vannak már, hisz nem olyan messze még ott voltak mögöttünk, ennyi idő alatt már ide kellett vorna érniük
visszasétáltam a kanyarig, látom Gerda veszi fel Lindát
na vmi gáz van, gyorsan vissza hozzájuk
azt hittem hirtelen minden előjel nélkül nem bírta volna, vagy valami, de nem
amikor már nem látott minket bepánikólt, nem akart tovább menni, visszafele úton keresett minket, remeget, tiszta ideg volt
(ezeket tesóm mondta)
persze mikor már ott voltunk és újra látott nem volt semmi gond
-aj Linda, Linda...

aztán a visszafele út során ez mégegyszer el lett játsza, de akkor úgy, hogy kiabáltam neki, hogy hol vagyunk, gyorsan duracel tartalék akuból, vagy nem tudom honnan levágott egy sprintett hozzám :D

szóval szegényke nagyon fél, hogy nehogy megint utcán kössön ki kóbor kutyaként :(
-még ha tesóm ott is volt vele...
DSCF1744 DSCF1746

DSCF1721
ma reggel pedig olyan történt, ami még sohasem
reggeli séta...
kicsivel több, mint másfél órásra sikeredett, viszonylag sok emberrel és kutyával találkoztunk
(-tök sokan köszöntek is)
végül is szép volt úgy sétálni, hogy közben űvöltött a zene :)
olyan hangulatos volt...

DSCF1748 DSCF1723

biciglivel futtatás ennek ellenére még ma is terve van, remélem egy héten minél többször el tudunk majd menni :)
így legalább kifáradnak mindig -remélhetőleg - és jó kondijuk lesz, meg minden bizonnyal szép izomzatuk is  *-*
(bár az Lindán nem fog látszani, meg lehet Tapin se nagyon, mert ugyan kicsinek tűnik a szőre, de ahhoz szerintem túl nagy azért)
:)

DSCF1646  DSCF1651
látszik az értelem :P

DSCF1716
csak mert hihetetlenül édeskés *-*

DSCF1725 DSCF1750
DSCF1749 DSCF1724
DSCF1727 DSCF1751
DSCF1728

mintha igazolvány kép lenne :D >.<
DSCF1747

2012. szeptember 17., hétfő

csigatámadás

DSCF1945
történt az júniusban, hogy Tapi drágácskát megtámadta a vad és vérszomjas CSIGAAA :D
DSCF1947 DSCF1948


avagy ő is mélyen alszik mint a gazdája XD
DSCF1949 DSCF1950
"he-he-he, naaagyon vicces, nevess csak ki!"

szóval még a nyáron lementem hozzájuk és láttam, hogy valami fura csíg van Tappancska oldalán...
hát az egy csigának a csíkja volt >.< vááááá
ezt az idiótát még aludt vélhetőleg felmászott rá egy csiga :'D
ő meg ezek szerint mélyen aludt mint én, és nem vette észre >.<
idióta
DSCF1951 DSCF1952
én persze egyből felrohatam a gépért, hogy megörökítsem eme esemény maradványait :D :P

DSCF1946

valahogy így történhetett az eset :) :P XDDSCF1955
ugyanis fekve pontosan stippelnek a nyomok XD

DSCF1954

rendes vagyok, aki nem szeret beégetni másokat
tudom :D ^^


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...