Dakar - Egy álom valóra válása, egy új fejezet

Aki egy kicsit is ismer, tudhatja, hogy egy jó ideje - olyan 6 éve - szeretnék egy sheltiet.
Hatalmas álmom volt, azonban egyre csak távolabb kerültem és egyre kilátástalanabb helyzetben láttam magam a kiskutya projectben.
A 6 év alatt rengeteg minden változott az élképzelésemet illetően. A kennel, amit kezdetben kinéztem a tökéletes ellenpáldájává vált a végső elképzelésemnek.  Rengetegnél is rengetegszer több nézegetés és sóvárgás során elég kusza utat jártam be.Aztán megtörtént az is, hogy átestem a ló túloldalála... Eljutottam a világ "legjobb shetlandi juhászkutyájáig" is, amit aztán ténylegesen annak nyilványítottak (jó, képletesen) és a kezdeti óvatosságok után ugrálgatások is bekövetkeztek, jó pár előjegyzés, kis millió emberrel léptem kapcsolatba, de kivétel nélkül kudarcba fulladt mindig az egész... Sokszor már hányingert kaptam a témától és úgy gondoltam, nekem tényleg soha nem lesz sheltiem, hisz tragikomikum volt, ami velem történt...

Hogy éppen az apucijelölt nem akar fedezni, hogy éppen most csúszik, így csúszik, ez jött közve, az jött közbe, még 1,5 év; majd csak 3 év múlva; ó hát semmilyen nyelven nem megy a kommunikáció a tenyésztővel; ó nincs videó, meg semmi; de akkor ennél is higgyel el, hogy jól dolgozik; vagy netán a tenyésztő nem meri odaadni a kölyköt, mert túl nagyok az elvárásaim, vagy éppen a mai napig nem válaszol; 20 perc alatt eladta, előttem; spontán másnak adta el előttem, stb, stb, stb... Az i-re az tette fel a pontot, amikor a kennel 3. almánál is lecsúszót játszottam...
Az, hogy türelmetlen voltam, nem mondható el, hogy nem próbálkoztam, szintén nem, egyszerűen nem értettem miért nem akar összejönni...

Aztán bekövetkezett egy csoda az életemben, amit a mai napig nem hiszek el (L)
Mást azonban ezek után elhiszek és ezáltal a kutyák csodás tanító ereje számomra új szintre emelkedett. Tudtam, hogy sokat formálnak rajtunk a kis társaink, de hogy 1. nap ennyit... Álmomban sem gondoltam volna.
Szóval amiben hiszek ettől kezdve, az a "Semmi sem történik ok nélkül." és a "Ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik". Na de hogy még mennyivel jobb ajtó!!! Nem is tudom éreztem-e magamat ennyire szerencsésnek életemben, mint akkor, amikor Dakar az enyém lett (L). Ugyanis most már nem árulok el nagy titkot sokaknak -hála a facebooknak - ünneprontó -, hogy az álmom valósággá vált.
Igaz az is vicces, ahogy az enyém lett, főleg, hogy láttam (és utána jártam az alomnak), amikor megszülettek, csak éppen akkor nem tudtam még, hogy nekem született :) A kis kerülőutam miatt végül pont 3 hónapos korában került hozzám, azonban én ezt sem bánom, hisz olyan kőkemény szocializációt kapott, amit őszintén megvalva én magam sem tudtam volna biztosítani (minden hétvégén verseny, megjárta a Border Collie Classic-ot is, túrázás, víz, sok kutya, sok ember, mindenfelé járkálás, aminek köszönhetően már a betegségek ellen is atombiztos volt). Tudott már ülni, feküdni, kúszni, valamint nagyon kicsi korukban megismerkedtek már a pallóval is.
A tenyésztő egy ritka csodás ember, aki valóban csak a fajta érdekei miatt hozott le almot és tényleg szereti a kutyáit és Dakarék iránt is teljesen odaadó volt. Volt benne tartás is a kölykökkel kapcsolatban, hisz nem hiába maradt náluk eddig. Csak és kizárólag sportra adta oda a kölyköket, házi kedvencnek semmikép.
Ugyan nem voltam első választó sem, még is nagyszerű temperamentumú kiskutyát kaptam (nyíltan, egósan leírva: a legjobbat :") de ez nem (csak) saját vélemény ^^ ).
Plusz már eleve egy sztár kutyát kaptam, hisz elhozása előtt egy nappal naptárfotózáson vett részt Csehországban a családjával :D

A 2015-ös Sheltie naptár eleje ;)

Bocsi a sok képért, kímélés képpen a nálam készülteket nem is hozom. Csak még pár videót :)

Dakar egy csodás kiskutya, akiért nagyon hálás vagyok. Nagy céljaim vannak vele, amiben remélem hű társam lesz, épp úgy, ahogy az élet többi területén is.

Azt, hogy van egy sheltiem, a mai napig nem fogtam fel, teljesen hihetetlen számomra. Köszönöm!

Folytatása következik... :)